Családi ház Érd - koncepcióterv

Vázlatterv - engedélyezési terv

Két vázlatterv született már, a kettő közötti lényeges különbség az, hogy lábakon áll-e az épület, vagy alá van pincézve. A tulajdonosok a kezdetektől lábakon álló házat szeretnének, lássuk hogyan oldható ez meg ésszerűen!

Milyen telekre tervezünk?

Két telek egyesítése után egy elég nagy méretű saroktelket kaptunk, meredek lejtéssel észak felé, erre van a szép panoráma is. Van már egy meglévő kis ház a telken, illetve egy fenyőfasor amit meg kell óvnunk, így a nagy méretű telek ellenére az építési határunk az optimális elhelyezéshez nagyon beszűkült.

A tulajdonosok két ütemben szeretnének majd építkezni. Az első ütemben épül meg a fönti rész, ami majd a jövőben a közösségi tereknek ad helyet (nappali, konyha étkező, kamra, egy mosdó, dolgozó), de első körben itt fognak lakni is, tehát hálószobákra is szükség van. Második ütembenépül meg a lenti rész, itt lesznek a végleges hálók, fürdőkkel és háztartási helységgel, gardróbbal.

Született egy olyan változat is, amelyiknél nem lábakon állna az épület, hanem pince lenne alatta. Ebben az esetben a pincében helyeznénk el ideiglenesen a hálókat. Ezt mi nem pártoltuk, mert gazdaságtalan egy fűtött helyiséget megépíteni sok pénzért, ha egyszer majd fűtetlennek használjuk (jó drága garázs lenne.)