Leccóba érkezni jó
A milánói forgatag után Leccóba érkezni jó. A lombardiai Alpok lábánál, a Comói-tó keleti ágában fekvő városka bíztatóan hasonlít a Garda tó környékéhez. Igaz ugyan, hogy itt a környező hegyek a tavat és egyszersmind a várost nem ölelik annyira meredeken körbe, mint a Gardát, ahol a sziklák által formált katlanban mediterrán jellegű klíma és pompás termikus szél kényezteti a szörfösöket. Sőt, még a legújabb 007-es film üldözős jelenetét sem itt, hanem az egyik Garda-tavi alagútban forgatták. Akkor mégis mi ez a felhajtás Lecco körül?
Történelmi város, új kampusz
1987 óta ad otthont a Milánói Műegyetem (Politecnico di Milano) jó néhány karának, sőt mára már a régió kutatási központjává is vált a város, melynek történelmi részeit Manzoni realista regényeiből, például A jegyesekből (Promessi Sposi) ismerhetünk. Az egyre pezsgőbb kutatások és a diákok növekvő létszáma újabb, (nemcsak tudomány-) területek meghódítását követeli, ezért 2011-re a város régi kórházát (40 000 m2) oktatási és kutatási létesítménnyé alakítják. Az ideges várakozás nem éppen az olaszokra jellemző műfaj, de semmittevéssel megvádolni őket sem lenne helyénvaló. „Carpe diem!" mondhatták, amikor gondoltak egyet és a használaton kívüli kórház főhomlokzata elé, az utcafronton konténerekből 5 nap alatt egyetemi kampuszt építettek. Az 5 nap természetesen a dolgok durva leegyszerűsítésekor igaz csak, hiszen a munkálatokat tervezés és egyeztetés előzte meg, valamint el kell ismerni, hogy az üres konténerházat is meg kellett még tölteni tartalommal ahhoz, hogy jelenlegi titulusában szerepeljen és kijelenthetem: dicsfényében ússzon.
Műhelytitkok nélkül
Az ötlet, hogy egy ilyen nyitott kutatóközpontot hozzanak létre, Olaszországban egyedülálló és azt hiszem világviszonylatban sem nevezhető szokványosnak. A beruházás mögött álló fő gondolat, hogy elmélyítsék a Lombardiában már nagy hagyománnyal bíró és felettébb hasznos együttműködés fontosságát. Az együttműködését, melynek az egyetem, mint oktatási-kutatási egység, az ipar, mint felhasználó és szponzor, valamint a városlakók, mint gondolkodó és kultúrára vágyó polgárok a résztvevői. A helyszín és az épület funkciói úgy lettek kialakítva, hogy szimbolikusan is megerősítsék ezt a célt. A „dizájnos" utcai homlokzattal ékeskedő, nagy üvegfelületek mögött az átláthatóság jegyében a bent dolgozó kutatók minden mozdulatát nyomon követheti az érdeklődő járókelő, aki a négyzet alakú ablakok logóit szemlélve még az ipari partnerek kilétéről is értesül.
Az utca túloldalán egy egyszintes garázssor tetején rendezik meg az olasz városokban szokásos szombati piacot, ami biztosíték a hely stratégiai fontosságára, még ha az nem is közvetlenül a városka központjában van. (Tudni kell azonban, hogy kicsiny mérete miatt Leccóban amúgy sincsenek nagy távolságok.) A teljes átláthatóság ellenére mégsem az a steril, direkt látvány dominál, amit egy merőlegesen kettévágott és így felnyitott dolgozószobától várnánk, a piros keretek miatt izgalmasan tagolt üveghomlokzaton ugyanis a város fölé hatalmasodó csipkés hegygerinc képe tükröződik. A homlokzat egyhangúságát megtöri, hogy a konténerek különböző mélységűek, így az üveghomlokzat sem egysíkú, a piros négyzetekből megálmodott egységek változatosan domborodnak ki. A belső világításnak köszönhetően az éjszakai látogató már a vonatról felfigyelhet a különleges építményre.
Régi és új
A Campus Point érdeme az is, hogy nem hagyja figyelmen kívül a már meglévő, a XIX. század közepén épült kórház épületét, hanem bátran felvállalja a régi és az új ötvözését. Ennek szellemében a kórház eredeti bejáratát az oszlopcsarnokkal együtt meghagyták és beüvegezték. A rövid fémlépcsőn fellépegetve az új épület domináns épületelemeire reflektálva, egy piros téglatesten keresztül érkezünk az előtérbe, ahol időszakos kiállításokat tekinthetünk meg.
Balra fordulva viszont a keskeny folyosó már valóban a konténer által sugallt bezártsággal rettenti el a látogatót. A szobákba, laborokba belépve azonban a hatalmas üvegfelület és a környező hegyek látványa oldja a bezártság érzését.
A szokatlan elképzelés létjogosultságát bizonyítja, hogy a három emeletes építmény konténerszobáiban (3 m x 8,1 m x 2,7 m) a tárgyaló és oktatási helyiségek mellett a legmodernebb laboratóriumok is eredményesen működnek. Az ideiglenes épület szigetelésére nagy gondot fordítottak és az ablakok is hatékony hő- és hangszigetelésű, valamint törésbiztos üvegezést kaptak, a szellőztetést azonban nagy energiaigényű berendezések biztosítják.
Mindent összevetve a konténerház lévén, hogy acélból készült „építőkockái" újrahasznosíthatók,mégsem annyira környezetterhelő, mint ahogyan azt az ideiglenes jelző sejteti. A laborokat és az irodabútorokat, valamint az addig is gyarapodó kutatási eredményeket és tapasztalatot tovább viszik a 3 éven belül megnyíló új központba. Addig pedig a piros dobozok maradnak a város büszkeségei, holott az olasz építészet egyik fenegyereke, Renzo Piano is letette a névjegyét Leccoban.
Tervező: Arturo Montanelli, Studio Ardea, Lecco
Munkatársak: Matteo Esposto, Francesco Renzi, Alessandra Giornelli, Claudio Scarpa
Megbízó: Politecnico Di Milano, Univerlecco
Átadás: 2007. május
Az írás eredetileg a prae.hu-n jelent meg 2009. 01. 16-án.