energiahatékony családi házak
tervezése és kivitelezése

Construma szemelvények II.


Kattints ide: Okos falba okos ablakot!

 energetikai tanúsítvány akár 1 nap alatt

 

 

 

 

 

 

 Milyen témákról írtunk eddig?

  

Családi ház tervezése / Érd

koncepció terv

 

 

 

 

 

  

Két vázlatterv született már, a kettő közötti lényeges különbség az, hogy lábakon áll-e az épület, vagy alá van pincézve.  A tulajdonosok a kezdetektől lábakon álló házat szeretnének, lássuk hogyan oldható ez meg ésszerűen!

 

Milyen telekre tervezünk?


Két telek egyesítése után egy elég nagy méretű saroktelket kaptunk, meredek lejtéssel észak felé, erre van a szép panoráma is. Van már egy meglévő kis ház a telken, illetve egy fenyőfasor amit meg kell óvnunk, így a nagy méretű telek ellenére az építési határunk az optimális elhelyezéshez nagyon beszűkült.

 

A tulajdonosok két ütemben szeretnének majd építkezni. Az első ütemben épül meg a fönti rész, ami majd a jövőben a közösségi tereknek ad helyet (nappali, konyha étkező, kamra, egy mosdó, dolgozó), de első körben itt fognak lakni is, tehát hálószobákra is szükség van. Második ütembenépül meg a lenti rész, itt lesznek a végleges hálók, fürdőkkel és háztartási helységgel, gardróbbal.

 

Született egy olyan változat is, amelyiknél nem lábakon állna az épület, hanem pince lenne alatta. Ebben az esetben a pincében helyeznénk el ideiglenesen a hálókat. Ezt mi nem pártoltuk, mert gazdaságtalan egy fűtött helyiséget megépíteni sok pénzért, ha egyszer majd fűtetlennek használjuk (jó drága garázs lenne.)


vissza a tervezési munkáinkhoz

 

tovább a "milyen házakat tervez az é z s é?" tartalomhoz

 

 

 

 

 

Kereső





 

árajánlatkérés

 

 

 

Statisztika
Bejelentkezve: 0
Online összesen: 8

Az oldalt ma eddig 430 személy látta.

:: weblapkészítés ::

 Copyright © é z s é 2009 Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat

é z s é kft. +36 1 275 41 23 1115 Budapest Kelenföldi út 21. 2. emelet 9.