Családi házak szerkezetépítését és komplett generálkivitelezését vállaljuk. 5 év alatt 30 szépen megépült házat tudhatunk magunk mögött. Nem szeretnénk magunkat minősíteni, ezért a hamarosan kezdődő, korábbi megrendelőinkkel készítendő interjúsorozat, na meg a fényképek tanúskodnak majd az eddigi munkáinkról. A kérdőv összeállításánál szempont volt az is, hogy ne csak az jöjjön majd le, hogy milyen ügyesek vagyunk (remélhetőleg), hanem az is, hogy az építkezésen már "átesett" veterán versenyzők tapasztalataikkal segítsék azok dolgát, akik most keresnek tervezőt, kivitelezőt.
Az építkezés mellett jelentős időt és energiát fordítunk arra, hogy végiggondolva a lehetséges változatokat olyan megoldást találjunk, ami minden szempontból a legmegfelelőbb. Ehhez meg kell ismernünk a megrendelőink ízlését és prioritásait. Nagyon sok új elképzelés csak a ház épülése közben körvonalazódik, amihez maximálisan alkalmazkodunk.
Telefonálgatunk kereskedőknek, elmegyünk megnézni a még ismeretlen anyagokat, termékeket, konzultálunk szakemberekkel, böngészünk a neten, osztunk-szorzunk-számolunk és előbb vagy utóbb átlátjuk a helyzetet... Így van ez mindennel, akkor is, ha korábban még nem volt számunkra ismerős a probléma. De legközelebb már biztosan a helyzet urai leszünk, legyen az jogi útvesztő vagy kivitelezési gyakorlat.
Az elmúlt hónapok eseményeiből álljon itt egy-két példa, amelyből kiderül, hogy igencsak komplex tevékenység a kivitelezés...
Hogyan határozzuk meg egy új ablak "k" értékét a beépítés után?
Valószínűleg sokunkban felmerül a kérdés: "Vajon tényleg azt a "k" értékű üvegezést kaptam amit megrendeltem?" A matricát ugyanis -mely szerint k=1,4 W/m2K- bármelyik üvegre rá lehet ragasztani, de attól az még nem biztos, hogy tényleg megfelel a valóságnak.
Hogyan válasszunk falazatot, ha a hőszigetelés mellett a hangszigetelés is szempont?
Zsolt egyik régi ismerőse keresett meg minket a következő igényekkel. Madárhegyen építkezik az autópályához közel, ezért számára a költséghatékonyságon és a jó hőszigetelő képességen túl a hanggátlás is fontos.
Melyik falazóanyagok jöhetnek szóba? Melyik milyen hang- és hőszigetelő értékekkel bír? Mennyiből jön ki a falazat munkadíjjal együtt?
Hogyan állapítják meg az ingatlan értéket? Melyik hatóságoknak és hogyan kell bejelenteni az építkezést? A bejelentés tényleg az építtető feladata? Törvényszerű, hogy ilyen bonyolultnak kell lennie?
Hány év garanciát kell vállalni a kivitelezési munkákra?
Az é z s é-nél a megrendelő a teljes kivitelezői munkadíj összegének 5%-át visszatarthatja az átadás időpontjától számított 1 éves időtartamra. Ez nyilvánvalóan egy biztosíték számára, hogy ne hagyjuk faképnél, az esetleg még hiányos vagy be nem fejezett munkák is helyükre kerüljenek.
Vajon tényleg drágább a lemezalap?
Az építészek többsége a sávalapot részesíti előnyben a lemezalappal szemben és a köztudatban az él, hogy a sávalapozás olcsóbb is. Szerintünk az árkülönbség nem jelentős és ezt egy példával is szemléltetjük, valamint támpontokat nyújtunk a döntés megalapozásához.
Ablakok cseréje, homlokzati és tető hőszigetelés, kazáncsere... Felújításnál ezek a leggyakoribb beavatkozások. De mi lesz az erkélyekkel? Mit lehet tenni, hogy megszűnjön a vonalmenti hőhíd? Mennyibe kerül a körbeszigetelés? Milyen anyagokat használjunk?
Copyright © é z s é 2009 Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat
é z s é kft.
06-30-40-70-148
1125 Budapest, György Aladár u. 35-39.