Légfűtés esetén a fűtőközegként áramoltatott levegőt sokkal magasabb hőmérsékletűre kell felfűteni, mint amilyen hőmérsékletű levegőt a helyiségben szeretnénk. Pl 20 Celsius fokos levegőhöz az áramoltatás módjától függően akár 35 fokos légbefúvásra is szükség lehet. Bármilyen forró levegőt azonban nem lehet áramoltatni, mert az a befúvás helyén kellemetlen érzetet kelteni. A másik megoldás a légcsere növelése lenne, de az levinné a nagymamák és unokájuk fejét, vagyis huzatot okozna. A légfűtést elvetettük, mert becsléseink szerint nem tudnánk így biztosítani az épület kifűtését.
A radiátorokkal való hőleadás köztudottan nem túl hatékony, és ezt mi is csak megerősíteni tudunk. A radiátorok javarészt sugárzással adják le a hőt, ennek hátrányai:
- magasabb hőmérsékletű fűtőközeg kell, vagyis rosszabb lesz a hőtermelő hatásfoka
- az egyenletlen hőleadás miatt sokkal rosszabb lesz a lakók/dolgozók hőérzete
Hamar eldőlt az is, hogy nem lesz falfűtés, a megrendelők ugyanis ellenzik, mert ezzel elveszne az irodák átalakításának lehetősége és a bútorozás is nehézkes lenne. Végül a padlófűtés mellett döntöttünk. Ennek kiépítése ugyan kb négyszer annyiba kerül, mint a légcsatornáké, de így sokkal alacsonyabb előremenő hőmérsékletre van szükség, vagyis kevésbé kell felfűteni a fűtőközeget.
| Kik vagyunk mi? Fordulj hozzánk bizalommal! |
||
![]() |
![]() |
![]() |
Copyright © é z s é 2009 Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat
é z s é kft.
+36 1 275 41 23
1115 Budapest Kelenföldi út 21. 2. emelet 9.