A hővisszanyerős szellőztetés szükségességében kezdetektől biztosak voltunk és ezt később számításaink is igazolták.
Működése a következő: egy légcserélő berendezés a leginkább terhelt helyiségekből (WC, fürdőszoba, konyha) elszívja az elhasznált levegőt. A távozó meleg levegő átáramlik egy lemezekből álló hőtartályon, leadva ezáltal a tárolt hőmennyiség nagy részét. Ez azért fontos, mert ugyanebbe a hőtartályba tipikusan ellenáramban (azaz az ellenkező irányból) vagy keresztellenáramban (hogy még nagyobb legyen az érintkezési felület) érkezik és itt melegszik fel a kintről jövő hideg levegő, ami teljesen friss marad, ugyanis az elhasznált levegőnek csak a hőjét hasznosítjuk, a két közeg nem keveredik össze egymással.
Célszerűen a friss levegőt a kevéssé terhelt helyiségekbe, a lakó-, és hálószobákba fújja be a berendezés. A hővisszanyerés hatásfokával akkor lehetünk elégedettek, ha az legalább 75 százalékos.
Attól függően, hogy milyen fűtési rendszert vált ki a hővisszanyerős szellőztető rendszer, éves szinten 200 000- 300 000 Ft-ot lehet megtakarítani és talán még ennél is fontosabb az állandó jó közérzet, valamint, hogy a passzív hűtéses rendszerünk is a légtechnikával együtt működik, vagyis az egyszeri beruházással járó kiépítése még indokoltabbá válik.
| Kik vagyunk mi? Fordulj hozzánk bizalommal! |
||
![]() |
![]() |
![]() |
Copyright © é z s é 2009 Felhasználási feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat
é z s é kft.
+36 1 275 41 23
1115 Budapest Kelenföldi út 21. 2. emelet 9.