Építési e-napló nyitás

Mindent az elektronikus naplóvezetésről

2016. április 26.

e-napló készenlétbe helyezése

Első és legfontosabb, hogy az építési e-napló készenlétbe helyezéséről az Építtetőnek kell gondoskodni!

Ezt kétféleképpen teheti meg:

  • -          megbízza a Kivitelezőjét, Felelős Műszaki Vezetőjét, stb.
  • -          saját maga helyezi készenlétbe a naplót

Nézzük át az első lehetőséget:

Ha úgy gondoljuk, hogy nem tudjuk, vagy nem akarjuk a naplót megnyitni, akkor megbízhatunk erre valaki mást is.

Ezt általában vagy a Kivitelező, vagy a Felelős Műszaki Vezető szokta elvállalni, többnyire külön díjazás ellenében! Előnye, hogy ebben az esetben nincs további teendőnk a megbízáson valamint az adatok átadásán kívül. Hátránya, hogy nincs betekintésünk az építkezésünkről vezetett naplóba, illetve ha esetleg a Kivitelezővel a kapcsolatunk megromlik, akkor bonyolultabb a naplóba másik Kivitelezőt meghívni. Ennek kiküszöbölésére, lehetőség van arra, hogy a Megbízott minket is meghívjon a naplóba! Ennek feltétele azonban az Ügyfélkapus regisztráció.

Ügyfélkapus regisztráció

És akkor itt el is értünk a második lehetőséghez. Ha ugyanis úgy gondoljuk, hogy nem bízzuk másra a napló készenlétbe helyezését, akkor az első teendőnk, ha még nem rendelkezünk ilyennel, hogy személyes ügyfélkapus azonosítót hozzunk létre. Ezt bármelyik kormányablakban, okmányirodában megtehetjük. Természetesen ehhez türelem és szabadidő szükséges, de hosszú távon mindenkinek ezt tudjuk ajánlani!

További tájékoztatót erről az alábbi oldalon találhatunk: https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/regisztracio

Belépés

Ha a regisztráció megtörtént, akkor be tudunk lépni az E-építési napló felületére. Ezt két módon is megtehetjük:

Vagy a www.magyarorszag.hu oldalon keresztül az Ügyintézés-Szolgáltatás fül alatt:

Vagy a www.e-epites.hu oldalon keresztül az építési e-napló alkalmazásra kattintva:

Belépés után a következő ablakot látjuk:

 

Adatok kitöltése

Első feladatunk, hogy a Saját adatok-at kitöltsük!

Ha ez megtörtént, akkor a Készenlétbe helyezések fül alatt tudjuk a naplónk készenlétbe helyezési kérelmét elküldeni.

Az itt található adatokat ki kell tölteni és ezek alapján az alkalmazás számol Nekünk egy rendszerhasználati díjat.

Itt szokott problémaként felmerülni, hogy milyen számított értéket írjunk be!?

Ezt az értéket a Tervezőnk a tervek mellé csatolt Műszaki dokumentációban feltünteti, tehát érdemes itt keresni és nem a jogszabályt böngészni. Fontos megjegyeznünk, hogy ez az érték nem az épület tényleges bekerülési értéke, tehát nem ennyiből fog a házunk megépülni! Viszont ez az érték képezi például az esetleges büntetés kiszabásának alapját, valamint itt a rendszerhasználati díj kalkulációjához szükséges.

Engedélyek felvitele

A következő oldalon fontos teendőnk még, hogy az Engedélyek fül alatt lévő Új ÉTDR engedély felvitelére kattintva a tervek ÉTDR-be való benyújtását követően kapott azonosítókat megadjuk, valamint az Építési helyszínek fül alatt megadjuk az építkezés helyszínét. Ha bármelyik mozzanat kimaradna először, akkor a továbblépés előtt az alkalmazás erre figyelmeztet.

A rendszerhasználati díjat a Készenlétbe helyezési kérelem benyújtását követően kell majd elutalnunk a számlán szereplő bankszámlaszámra. A díj megfizetése nélkül a naplónkat nem fogják készenlétbe helyezni!

Az átfutás egy-két napot vehet igénybe. 

Ha a napló az építési e-naplóba való belépéskor a főoldalon feltűnik, akkor a naplónk készen áll a további teendők elvégzésére! Ez viszont már egy újabb cikk témája lesz. 

 

 

Kapcsolódó témák

E-építési napló Az engedélyezés menete I. - cikksorozat

Kivitelezési tevékenység előzetes bejelentése

Elektronikus engedélyeztetés