Light and Building világítástechnikai kiállítás Franfurtban

Tanulmányi kiránduláson voltunk:)

2010. április 15.

Előrebocsátom, hogy a mostani beszámoló közel sem lesz teljes. Koncentráljunk inkább a benyomásra, valamint arra a néhány technológiai újításra amivel az idő rövidsége ellenére sikerült megismerkednünk. Az egynapos villámlátogatásra Zsolttal és egy kedves megrendelőnkkel volt lehetőségem ellátogatni, akinek a most épülő házában a világítástechnikai tervezés éppen aktuális téma. Ő legalább 30 kiló prospektussal tért haza.

Németország hálivúdja

A reptérről a városba érve felmentünk az egyik legnagyobb toronyház tetejére és onnan tekintettünk le a 190 méteres mélységbe. Erre a magasságra 18 km/h órával száguldottunk felfelé. Összehasonlításként megjegyzem, hogy egy gyorsnak számító magánlift megy kb 2 km/h-s sebességgel. Frankfurt is áldozatul esett a második világháborús bombázásoknak és később ezt a várost jelölték ki a felhőkarcolók otthonának, Németországban csak itt szabad igazán magas épületeket építeni. Nem éppen szépek, de érdekesek.

világítástechnika

Messe Frankfurt

Tényleg nincs túl közel... de a kiállítás több, mint 2000 standdal 11 hatalmas csarnokban 6 napon keresztül várja a látogatókat, akikből nincs is hiány. Megjelenésüket figyelve azt hiszem nem az olcsó jegy (a mindössze 3000 Ft-os belépőt itthon is meg lehetett vásárolni) és nem is az ingyen sör vonzotta őket a helyszínre. Minket sem.

világítástechnika

A barangolást a beltéri design lámpáknál kezdtük és a várt hatás nem is maradt el. Hihetetlen ötletes darabok vannak a legkülönfélébb anyagokat felhasználva és mindenféle stílusban (minimál, high tech, art deco, romantikus giccs stb). Mindezt persze nehéz szavakba önteni. Árak szinte sehol nincsenek feltüntetve. Egypár állólámpára rákérdeztem, azok 400 eurónál kezdődtek.

Fényjáték a falakon

Először találkoztunk azzal a megoldással, hogy egy szem LED fényforrás elé kör alakú, domború lencsét tesznek és így vetítenek a falra érdekes fényjátékot. Lehet, hogy ez az idei újdonság, vagy csak mi voltunk lemaradva? Tetszett nekünk és megvalósítása házilag sem tűnik lehetetlennek. Részletek később.

világítástechnika

Színvisszaadás

A fény erősségén kívül fontos világítástechnikai jellemző, hogy egy fényforrás mennyire képes visszaadni a tárgyak színét. Általános megvilágításra leginkább a meleg színeket szeretjük, ezek azok, melyek 3300 K (kelvin) alatti hőmérsékleten világítanak. A hagyományos izzó hőmérséklete 2800 K és ezt a tulajdonságát nagyon szeretjük/szerettük is. Köztudott ugyanakkor, hogy túlzottan nagy energiafogyasztásuk miatt ezeket a fényforrásokat fokozatosan vonják ki a forgalomból, a sort a 100 W-os izzó kivonásával kezdték.

A LED-ekkel kapcsolatban gyakori kritika, hogy nem elég melegek a színei. Most már elvileg léteznek meleg fényű képviselőik is. Lehet, hogy tudatlan vagy éppen túl kényes vagyok, de én még akkor sem találkoztam olyan LED-del, aminek egyszerre lett volna kellőképpen erős és igazán meleg fénye, amivel mondjuk nemcsak egy irodát világít be az ember szívesen, de otthoni olvasásra is jó. Várom a véleményeket, tapasztalatokat, ez csak BENYOMÁS.

Következzék egy kép, ami két különböző színhőmérsékletű LED fényforrást hasonlít össze. Számomra nem túl meggyőző.

világítástechnika

Jól áll neki a pink?

Nagyon tetszett az a stand, ahol azt mutatták be, hogy mely élelmiszereket milyen hőmérsékletű fénnyel érdemes megvilágítani ahhoz, hogy jó színben tetszelegjenek. Mindegyiket olyannal, amilyen a saját színe. Így a pékáruknak a 2800 K hőmérsékletű sárga, a húsoknak a kicsit melegebb pink, míg a tejtermékeknek a természetes égbolt színéhez hasonló 6500 K hőmérséklet " áll jól".

 világítástechnika

Heliobus angolakna

Az elmúlt fél évben 2 háznál is építettünk be angolaknát, úgyhogy még nagy hasznát vehetjük a Heliobus technológiának, aminek lényege, hogy a természetes fényt tükrökkel gyűjtik be és irányítják oly módon, hogy az még hatékonyabban legyen képes bevilágítani a pincét, vagy bármilyen, a terepnél mélyebben lévő szintet. A szerkezetbe beépített szellőztetőrendszer révén a természetes légcsere is megoldott, egyetlen apró bökkenő, hogy egy darab ilyen akna 3000 euró, azaz több, mint 750 000 Ft.

A fénykép nem lett túl jó, ezért inkább azt az ábrát mutatom be, amit - egyéb hasznos infókkal együtt- az angliai székhelyű Limitless cég honlapján találtam.

világítástechnika

Organic LED technológiával világító ruha?

Nem teljesen kizárt, hogy erre is lesz példa. A technológiai újítás lényege, hogy valamilyen felületre vékony rétegben olyan szerves vegyületet visznek fel, ami energia hatására világítani képes. A hordozó felület is lehet egészen vékony és nagyon sokféle anyagból készülhet, így ha tényleg meghonosodik ez az új módszer, akkor otthonunknak szinte bármely része világíthat. További előnye, hogy így homogén fényeloszlást és káprázásmentes világítást lehet majd biztosítani. Kikapcsolt állapotban pedig színtelen, ami tovább gyarapítja a felhasználási ötleteket. A nagy rohanásban nem kérdeztük meg a kiállító LEDON céget, hogy mindebből egyelőre mi a valóság és mi álom csupán, valamint az árakról is jó lett volna érdeklődni. Next time.

A villámlátogatásból nemcsak ez maradt ki, még ha végig is nyargaltunk a villanyszerelési részlegen is, valamint az épületfelügyeleti rendszereken is, láttunk sok szép LED-es kültéri lámpát, ezerféle villanykapcsolót, szépen megvilágított beltéri szökőkutat, melynek legfőbb érdekessége az volt, hogy a mennyezetből jött a víz. és egy szőnyeg alatt "szivárgott el". És folytathatnám. Találkoztunk szellőztetőberendezésekkel, elektromos árammal működő, ám mégis energiahatékony konyhai vízmelegítővel, bicikli fejlámpával, elektromos árammal működő autóval stb stb, de mindezt befogadni kevés volt az idő. Menjünk máskor is!

A kiállítás honlapja ezen a linken elérhető, de inkább ne a honlapot böngéssze aki oda szeretne érni, holnap ugyanis bezárja kapuit a franfurti kiállítótér.