Azbesztmentesítés I.

Hitek és tévhitek, megoldások

2009. május 15.

Már az Ókorban is...

Bizony, bizony! Kanócnak, asztalterítőnek, halotti lepelnek használták ezeket a tűzálló szálas, hosszirányban jól hasítható szilikátokat, melyek alkalmazási lehetőségeit a XX. században szélesítették ki igazán, amikor is felismerték a rendkívül jó hő-, és hangszigetelő képességüket, savállóságukat, rendkívüli húzószilárdságukat és nyújthatóságukat is.

Akkor még senki nem gondolta,

hogy e széles körben elterjedt anyagok (hullám-, és síkpalákban, falak, csövek és gépek szigetelőanyagaként, fékpofaként stb) komoly egészségkárosító hatást fejthetnek ki. A szálakból ugyanis folyamatosan leszakadhatnak az egész apró rostok, melyeket a levegőbe kerülve belélegzünk. A rostok a hörgőcskéinkhez tapadnak és oda beágyazódnak, akadályozva a védelmi funkciót, és melegágyat biztosítva a tüdőben a kórokozóknak. Ez az azbesztózisnak nevezett szövettani károsodás akár rákos megbetegedéseket is előidézhet. Ami meglepő, hogy nemcsak tüdőrákot, hanem egy ennél jóval ritkább betegséget is, a mesotheliomát is. Ez a kór a mesothelium nevű szervünk sejtjeinek kontrollálatlan burjánzását jelenti, melynek az lenne az eredeti hivatása, hogy a kettős sejtrétege közötti "kenőanyag" termelésével biztosítsa belső szerveink "olajozott" mozgását, mint például tüdőnk összehúzódását és kitágulását, vagy magát a szívverést. A következmények tehát súlyosak, de mely ásványokról is beszélünk pontosan?

1981-ben igazolták először

az azbeszt egészségkárosító hatását. A közhiedelemmel ellentétben az azbeszt nem egyetlen ásvány fedőneve, hanem 6 féle szilikátásványra használjuk ezt a gyűjtőnevet, amennyiben a szálakra vonatkozó általános kritériumok teljesülnek:

  • a szálak átmérője legfeljebb 3 mikrométer;
  • a szálak hosszúsága legalább 5 mikrométer;
  • a szálak hosszúsága legalább 3x meghaladja azok átmérőjének nagyságát.

azbesztmentesítés

Tudományos körökben nagy vitákat vált ki és máig nem tisztázott, hogy mindegyik azbeszt ásvány rákkeltő-e, ez ugyanis korán sem biztos. Ezért nemcsak a mennyiséget, hanem a minőséget is mérni kellene az azbesztmentesítés előtt. Erre elvi lehetőséget kínál például a PCM (Phasis contrast microscopy) vizsgálat. A kék és barna azbesztek bizonyítottan soha nem bomlanak le a szervezetben, a szürke azbeszt esetében erre van némi esély, de nem állunk a biztos tudás birtokában. Az tehát némiképp bizonytalan, hogy melyik ásvány mennyire káros és nehéz is a megkülönböztetés, azt azonban mindenképpen tudnunk kell a megfelelő óvintézkedés kidolgozásakor, hogy szórt vagy szilárd kötésű azbeszttel állunk szemben.

Szórt kötésű azbesztből

leginkább vakolatok és szigetelőanyagok készültek, melyek azért különösen veszélyesek, mert itt a 10-15 % kötőanyag-tartalomra 85-90 % azbeszttartalom jut. Ezek mentesítésére kétféle megoldás kínálkozik.

Bekapszulázás

Amikor megbizonyosodunk arról, hogy a környezetünkben valóban jelen van a veszélyes anyag, akkor kell leginkább észnél lenni. A nyugalomban hagyott azbeszt tartalmú anyag ugyanis sokkal kevésbé ártalmas, mint az, amikor jóhiszeműen zúzunk-rombolunk és így a levegőbe kerülő átlagos koncentrációt nagyságrendekkel megnöveljük. Nem véletlen tehát, hogy az azbesztmentesítésnek igazi szertartása van. Nem is mindig távolítják el az azbeszttartalmú anyagot, létezik egy módszer arra is, hogy hogyan lehet a környezettől teljesen elzárni, és ily módon ártalmatlanítani az anyagot. Az úgynevezett bekapszulázás mellett szól, hogy így nem kell bajlódni a körülményes eltávolítással, szállítással és a keletkező hulladékkal. Mármint nem most kell ezzel a problémával megküzdeni. De egyszer biztosan! A probléma hasonló a radioaktív hulladékok ma még nem teljesen bebiztosított életútjához.

Eltávolítás

A másik lehetőség az, hogy légmentes, negatív nyomású környezetet biztosítva speciális védőruházatban dolgozó, kifejezetten erre a területre szakosodott szakembergárdára bízzuk a mentesítést. Ez gyakorlatilag elkerülhetetlen, ugyanis a mentesítéshez szükséges speciális eszközöknek horribilis ára van.

A tűzzel játszani jajj, nem szabad!

Matthelyzetben találjuk magunkat, ha szórt azbeszttel szembesülünk. Az életünkkel játszunk, ha megbolygatjuk, az egyetlen választható megoldás azonban ritka mód költséges: az eltávolítandó anyag fajtájától és elhelyezkedésétől függően négyzetméterenként 30-90 000 Ft-ot kell fizetnünk az eltávolításért, amely ár a veszélyes hulladékként való elszállítást is tartalmazza.

A cikknek távolról sincs vége, a következő részben a szilárd kötésű azbesztekről írok és azok leggyakoribb "lelőhelyeiről", a palatetőkről. Tényleg fel lehet őket újítani vagy muszáj elbontani őket? Ha bontunk, akkor milyen körülményeket kell biztosítani és mennyibe fog kerülni?

Olvasd el a folytatást is! Itt találod!

Kapcsolódó témák:

Építési és bontási hulladék... mi legyen vele?

Köszönet Borsody Gábornak, a Belfor Hungária Kft ügyvezetőjének a cikk megírásához nyújtott segítségéért.

kép:http://www.rhein-main-deponie.de/fileadmin/fotos/asbest.jpg