Zöld Beruházási Rendszer... lesz belőle valami?

2009. február 16.

2008-ban kezdődött az az öt éves időszak, mely alatt a Kiotói Egyezmény keretében 1997-ben vállalt kötelezettségeit teljesíteniük kell a ratifikáló államoknak. A vállalás abból áll, hogy az 1990-es bázisévhez képest 5,2 %-kal csökkentik az üvegházhatásban szerepet játszó hatféle gáz, főleg a szén-dioxid kibocsátását. A közös cél érdekében a különböző államok más-más vállalást tettek, olyan ország is van, amely a várható gazdasági átalakulását figyelembe véve növelheti kibocsátását.[1]

A téteket tehát már jó régen megtette mindenki, most jön a dolog izgalmas része, a teljesítés. Mitől olyan izgalmas? Attól például, hogy az egyezmény 17.§-a egy újabb lehetőséget rejt magában, a kvótakereskedelmet. Az Európai Unió ezt a lehetőséget már egy korábbi, a 2003/87/EK irányelvvel elkezdte kiaknázni, mely a kvótakereskedelem eszközeit kihasználva piaci alapokra helyezte a klímapolitikát és így próbálta rábírni a környezetszennyező tevékenységet végző üzleti szektor szereplőit a technológiák megújítására és így az üvegházhatású kibocsátások mérséklésére. [2]

Mi az az Emission Trading Scheme?

A direktívával összhangban létrehoztak egy olyan szén-dioxid kibocsátási kereskedelmi rendszert (ETS= Emission Trading Scheme), melyben 10500 európai ipari létesítmény vesz részt, köztük 101 magyar céggel. Az ETS rendszere az olyan nagy szektorok kibocsátásaira terjed ki, mint amilyenek például az energiatermelés, fémfeldolgozás, ásványipar, cementipar, papíripar. ?A különböző gyáregységek kvótáit a Nemzeti Elosztási Tervben (NAP) határozzák meg. Ezt a tagállamok állítják össze és az Európai Bizottság fogadja el. Ha egy vállalat túllépi a számára megszabott mennyiséget, kvótát vásárolhat attól, amelyik nem használta fel a számára szabott keretet. " A meghatározott mennyiség túllépése büntetéssel jár, melynek összege a 2008-as reform hatására a korábbi 40 euró/tonnáról 100 euró/tonnára emelkedett."[3]

És a kistesója? Az Effort Sharing rejtelmei

Emellett a kisebb kibocsátásokat is igyekeznek rendszerezni és féken tartani a tehermegosztás, vagyis ES (=Effort Sharing) rendszerben. Az egyenként kisebb volumenek ellenére a széndioxid emisszió nagyobb hányadáért (2005-ben a teljes Uniós kibocsátás 55%-áról) ez utóbbi csoport (ES) felel, mivel a háztartások, a közlekedés, a mezőgazdaság, a hulladékipar, az építőipar, sőt még a kis - és középvállalkozások, valamint a szolgáltatások kibocsátásai is ezt a számlát gyarapítják. Magyarország eddig abban a kimondottan szerencsés helyzetben volt, hogy az ETS-ben kiosztható kvóták teljes mennyiségét az 1987-es kibocsátási szintben határozták meg, amit - jórészt annak köszönhetően, hogy a rendszerváltozással romba dőlt a hazai nehézipar nagy része-, nem lesz nehéz teljesíteni. Sőt, a kötelező szintet, ami Magyarország számára 6%-os csökkentést írt elő - eddig nagyjából 26%-kal túlteljesítettük, így az első kereskedési időszak (2005-2007) kezdeti sikerei után (a résztvevő magyar vállalatok körülbelül 4,2 millió tonnának megfelelő mennyiségű kibocsátási kvótafelesleget tudtak értékesíteni) nagy reményekkel és szép eredményekkel kezdtük a másodikat (2008-2012) [4].

zöld beruházási rendszer

Életbe lép a 20-as szabályozás

Az AAU-k (Assigned Amount Units), azaz a Megállapított Kibocsátási Egységek kereskedelméből a kormányzat és az ügyleteket intéző zöldtárca nagy hasznot remélt a 2020-ig tartó időszakban, melyről ezt olvashattuk: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia prioritásaival összhangban egy olyan támogatási rendszert szeretnének majd működtetni, amely többek között a lakossági és közszféra kibocsátás-csökkentését segíti elő. [5] Igen ám, de a 2008. december 12-i brüsszeli EU-s csúcstalálkozón elfogadtak egy új klímacsomagot, ami részben romba dönti a realitástól amúgy is elrugaszkodott magyar álmokat. Komoly viták után körvonalazódtak ugyanis a már hosszú ideje húszas csökkentés-ként emlegetett célkitűzések mikéntjei. Arról van tehát szó, hogy az Európai Unió némiképp példát is mutatva a világ többi országának elkötelezte magát arra, hogy 2020-ig 20%-kal mérsékelni fogja az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását, 20%-ra növeli megújuló energiaforrások arányát az energiafelhasználásban, valamint 20%-kal növeli az energiafelhasználás hatékonyságát. A kezdeti elképzelések szerint ezeket az eredményeket az 1990-es évhez képest kellett volna teljesíteni, ám a végleges döntés ezt felülírva 2005-öt állapítja meg bázisévként.

Egyezkedések... csak ne fájjon!

Hazánk és néhány hasonló gazdasági múltat maga mögött tudó sorstárs számára - mint például Lengyelország, Csehország és Szlovákia - ez a helyzet, ha kizárólag a közvetlen bevételeket nézzük és nem a klímavédelemért tett valós intézkedések hasznát és szükségességét, akkor kedvezőtlen. Arról van ugyanis szó, hogy így több száz milliárd ?könnyen befolyó forinttól esünk el, amit annak köszönhetően zsebeltünk volna be, hogy a gazdasági szerkezet átalakulása révén bekövetkező kibocsátás csökkentéssel kvótabirodalommá válhattunk volna. Egy kis önvizsgálat után azonban be kell látnunk, hogy ez cseppet sem lett volna jogos, hiszen nem tettünk meg olyan, valóban a fenntartható fejlődést szolgáló intézkedéseket, ami indokolttá tette volna kivételezett helyzetünket. A kevésbé fejlett és később csatlakozott tagállamok (köztünk hazánk) egyetlen - részben jogos - ellenérve az igencsak rég elmúlt 1990-es bázisév mellett az, hogy nélkülük az unió nem lett volna képest csökkenést elérni. Ez így igaz, de ha kizárólag a múlt kétes eredményeiből élnénk, abban semmi előremutató nem lenne. Megjegyezném továbbá, hogy hiába esik el hazánk a várt bevételektől, azért a 90-es évek erőfeszítéseit� annyiban kompenzálja az új szabályozás, hogy az uniós szinten átlagosan vállalt 20%-os csökkentéshez képest Magyarországnak csak 1,5 %-kal kell mérsékelni az ETS rendszer által koordinált kibocsátásokat, míg a tehermegosztás bizonyos szektoraiban akár 10%-kal növelheti is azokat. Ezen kívül az összes értékesített kvóta 12%-át a szegényebb tagállamok (köztük Magyarország) megsegítésére, felzárkóztatására szánják. Mielőtt kicsit jobban tájékozódtam volna, magam is nagy reményt fűztem a Zöld Beruházási Programhoz, melynek teljes keretét kizárólag olyan energiahatékonysági beruházásokra kellene költeni, melyeknél a szén-dioxid kibocsátás csökkentés mérhető és ellenőrizhető. A bevételek tehát mindenképpen elmaradnak a korábbi várakozásoktól, de a hazai politikai közeg értékrendjét ismerve abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy a sok esetben titkosított ügyletekből befolyó összeg valóban az eredeti célt szolgálta volna. A rengeteg kritikával illetett, frissen meghozott uniós döntés csiszolódhat még, ugyanis ez a terület még az unió számára is új és ismeretlen, ahol a döntéshozók sötétben tapogatóznak, ki-ki saját érdekeit vagy valóban egy összehangolt klímavédelmet szem előtt tartva. [6] Sajnálatos, hogy a 2009. február 5-ei Passzívházak és Energiahatékony konferencián a Környezetvédelmi és Vzíügyi Minisztérium küldöttje, Nemes Csaba nem tudott részletekkel szolgálni, csak annyit szögezett le, hogy a program nagyjából készen van, beveztése pedig politikai döntés kérdése...

Kapcsolódó témák:

Egy füstbe ment terv
Megéri-e ma Magyarországon energiahatékony épületet építeni?
Passzívházak terjedése Magyarországon...van rá esély?
Mit jelent az A kategóriás ház?
Hogyan spóroljam meg a havi gázszámla 90%-át?

1. http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/korny/kiotoi_jegyzokonyv.htm

2. http://www.euets.com/index.php?page=news&newsid=29&l=2

3. http://www.euractiv.hu/nyomtathato-verzio/linkdossziek/az-unio-kettos- kibocsatasi- rendszere-000084

4. http://klima.kvvm.hu/index.php?id=38

5. http://www.archiweb.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id= 1985&Itemid=77

6. http://www.air.gov.hu/dokumentum.php?dokumentum_id=1356