Árnyjáték

Üvegbeton, pixelbeton

2017. június 2.

  

Ezt a negatív hatást úgy próbálták kezdetben ellensúlyozni, hogy a betont és az üveget egymást kiegészítve alkalmazták az építészetben például úgy, hogy üvegből készült az épület födéme vagy a kupolája. Az épületekbe ugyan több fény került, de a beton negatív tulajdonságán nem változtatott. Megoldás: a betont fényáteresztővé kell tenni. Az eddigi próbálkozások közül a legismertebb módszer, amikor a betonba üvegből vagy műanyagból készült betéteket helyeztek el, amelyek a szerkezet teljes vastagságában átfutnak és ezeken keresztül jut át a fény a betonon. Ezzel a megoldással az volt a baj, hogy ezek a betétek viszonylag nagy felületűek voltak és vizuálisan elváltak a betontól.

Litracon (Light-Transmitting-Concrete) Üvegbeton

 Igazán áttörést 2001-ben Losonczi Áron építészmérnök ért el találmányával, a LitraCon-nal, közismertebb nevén az üvegbetonnal. A találmány lényege, hogy Áron az üveg helyett, optikai szálakat alkalmazott, így a beton homogén maradt, szerkezetében nem változott, de fényáteresztővé vált. A LitraCon előregyártva, építőblokkok formájában alkalmazható. Az optikai szálak pontonként továbbítják a fényt a két oldal között és párhuzamos elhelyezésük miatt az ilyen elemekből épített fal fényesebb felére eső fényinformáció változatlanul jelenik meg a másik, sötétebb oldalon. Az optikai beton szilárdsága semmivel sem kisebb a hagyományos betonénál, így teherhordó szerkezetek is építhetők a blokkokból, amelyek amellett, hogy védenek, fényt bocsátanak át az épületbelsőbe. A Litracont maximum 120x40 cm-es méretben tudják legyártani, felülete fényezett, műkő jellegű. Széleskörűen alkalmazható az építészeti, design léptékekben, tárgyakban, de még ékköveket is készítenek belőle. Ára a vastagságától függ, induló ár 200-220 Eft + áfa/m²

 

 

 Litracon pXL (Pixelbeton)

Az üvegbetont 2007-ben egy új termék követte a Litracon pXL. A feltaláló ezzel nem konkurenciát akart állítani az üvegbetonnak, hiszen árban és megjelenésben is van különbség a két találmány között. A Pixel beton egy rácsrendszer, egy speciálisan erre a célra kitalált rácsrendszerű transzparens műanyagokból készül, amelyeket tulajdonképpen pixelszerűen helyeznek el és ezeket öntik körül betonnal. Ez a megoldás lehetővé teszi egyedi minták, feliratok logók legyártását is. Fontos megemlíteni, hogy csak a beton színezhető, a transzparens műanyagok nem. A Pixel betonból maximum 300x120 cm-es elemeket tudnak legyártani, melynek felülete az üvegbetonéhoz hasonlóan szintén fényezett, műkő jellegű. Alkalmazás a „nagytestvérhez” hasonlóan szerteágazó, a designban, az építészetben. Homlokzati burkolatok, utcabútorok, pultok, asztalok vagy akár szobrok elkészítésére is alkalmas lehet. Ára, 8cm vastag 1m2-es elem 198E + áfa

  

Ki a célcsoport?
 
Kisebb léptékben ahol megtapintható a felület ott érdekesebb az üvegbeton, hiszen minden elemnek egyedi a mintája és a fényjáték is sokkal különlegesebb. Az üvegbeton a luxust képviseli. Ez egy exkluzív termék, amit teljes mértékben kézzel készítenek, egyedi megrendelésekre. Általában magánszemélyek, vállalkozások, éttermek használják belsőépítészeti dekorációs célra. 
A pixelbetont általában nagyobb léptékben alkalmazzák, részben az alacsonyabb árfekvése miatt, illetve nagyobb elemek gyárthatóak le belőle, így bizonyos projektek csak pixelbetonból képzelhetőek el. A pixelbetont is leginkább dekorációs célra alkalmazzák, de kedvezőbb ára lehetővé teszi, hogy itthon is a szélesebb körben elterjedjen.