Amerikai vagy nem Amerikai

A konyha története

2017. május 26.

 A konyha mindig is az éppen aktuális társadalmi állapotok leképezése volt, a technológiai fejlettségnek megfelelően. Az ókori Rómában a szegényebbeknek nem volt saját konyhájuk, így egy nagy közös főzőhelyiségben készítették el az ételeket, míg a gazdagabbak villáiban egy elkülönített szoba szolgált konyhaként, részben hogy a füst ne jusson be a lakóhelyiségekbe, részben pedig hogy a szolgák, akik a konyhában dolgoztak, minél inkább el legyenek szeparálva a ház urától és családjától. 

A középkorban a főzés és az ételek elkészítése a lakótér közepén található nyílt tűztérben történt, a füst pedig a tetőben hagyott lyukon távozott, így a konyha gyakorlatilag az élettér szerves része volt. A magyar népi építészetben is eleinte egy fedetlen pitvar töltötte be a konyha szerepét, majd később lett egy külön helyiség, azonban a napi tevékenységek nagy része még mindig a konyhában zajlott. A következő nagyobb változást a kémény hozta, aminek köszönhetően a tűzhely a helyiség közepéről átkerült a fal mellé, majd előkelőbb helyeken át is került egy külön helyiségbe, így a nappali, a füsttől mentesülve, egyre reprezentatívabb szerepet kezdett betölteni a ház életében.

A XVIII. század második felétől elkezdtek megjelenni a vaskályhák, és ahogy ezek mérete csökkent, úgy váltak egyre elérhetőbbé a társadalom szegényebb rétegei számára is. Az ipari forradalom és az urbanizáció hozadéka volt még a városokban egyre jobban kiépülő víz és gáz hálózat is, amely tovább „demokratizálta” a konyhát. 

A XX. század elején Az Amerikai kontinensen megjelentek a gazdagabb társadalmi rétegek számára épült villák, melyekben a konyha egy tágas, nagy belmagasságú tér volt, mely azonban már nem volt elválasztva a nappalitól. Ezeket nevezhetjük valójában Amerikai konyhának, melyek már csak méreteik miatt sem alkalmazhatóak kisméretű családi házaknál ill. lakásoknál, így ezekben az esetekben szerencsésebb megfogalmazás a „nyitott konyha”.

A konyha, mint funkcionális tér, fejlődésében az egyik legmeghatározóbb periódus a nagy világválság utáni időszak, vagyis az 1930-as évek voltak. A kialakult nagyon nehéz gazdasági helyzet, valamint a sorozatgyártás által kínált lehetőség vezetett oda, hogy az egyre nagyobb igényeket kielégíteni hivatott, egyre gyorsabban épülő lakásokban, a konyha megtervezésénél is a hatékonyság lett a fő szempont, úgy az építés, mint a későbbi használat tekintetében. Ennek a racionalizáló folyamatnak az eredményeként tervezte meg Margarete Schütte-Lihotzky az ún. „Frankfurt konyhát”, egy 1,9 m x 3,4 m-es helyiséget, melyben a pultok, tárolók és egyéb elemek elhelyezését egy hosszas tanulmány előzte meg, melynek során a háziasszonyok mozgását elemezve igyekezett a tervező a lehető leghatékonyabb és ergonómikusabb konyhát megalkotni. Ennek a megoldásnak a fogadtatása nem volt a legpozitívabb, főként mert a nőket egy elkülönített konyhába száműzte, azonban végül is a szűkös pénzügyi helyzet felülírta a társadalmi igényeket. 

                             

Az elkülönített konyha jellemző maradt egészen az 1980-as évekig, vagyis a modern szagelszívó ernyők megjelenéséig, amelyek újra lehetővé tették, a kisebb lakásokban is, hogy a konyha és az étkező/nappali egy térként működhessen, anélkül hogy a szagok elárasztanák az egész házat. A gyorsfagyasztott, félkész termékek megjelenésével jelentősen egyszerűsödtek a konyhai munkafolyamatok, és a főzés is egyre inkább egy szociális tevékenységgé vált, melyhez elengedhetetlen, hogy a konyhában tevékenykedő folyamatos vizuális kapcsolatban legyen a nappaliban ülőkkel. Ennek a vizuális kapcsolatnak az eredménye, hogy a konyha egy főző „műhelyből” egyre inkább a ház egy reprezentatív elemévé, kvázi státusz szimbólummá kezdett válni az utóbbi időben.

Azonban ha a konyha házban betöltött szerepét tekintjük, akkor korántsem mondhatjuk, hogy nyugvópontra jutott volna a dolog. Folyamatos párbeszéd zajlik napjainkban is arról, hogy a konyhának mint funkciónak, van-e egyáltalán létjogosultsága a mai társadalomban és felgyorsult életmódban. Anna Puigjaner, egy fiatal barcelonai építésznő, Konyha nélküli Város című, most induló kutatásában azt vizsgálja, hogy mennyire életképesek azok a XX. század elején kialakult lakás modellek, melyekben a lakások nem rendelkeztek külön konyhával, hanem egy nagy közös konyhában főztek a lakók. Puigjaner, saját bevallása szerint azokat az ideológiai dogmákat szeretné megdönteni, amik a nőket a konyhához és a család fenntartásához kötik, és egy olyan új szemléletmódot bevezetni, amely a lakás funkcionalitására helyezné a hangsúlyt, a múltból örökölt helyes vagy helytelen építészeti beidegződések helyett.

Nagy port kavar mostanában ez a kutatás, és nehéz állást foglalni az ügyben. Valószínűleg sok változás történik majd a közeljövőben, ami a lakások funkcionális elrendezését illeti, és ezek a változások a konyha szerepét és kialakítását is biztosan érintik majd, azonban mi azt tanácsoljuk, hogy mindenki gondolja végig, hogy mennyit és hogyan szeretné használni a konyháját, és mindenképp egyeztessen a tervezőjével. Mindenki számára létezik a saját igényeire szabott optimális megoldás, és mi itt az é z s é -nél sok éves tapasztalattal a hátunk mögött állunk megrendelőink rendelkezésére, hogy együtt megtaláljuk és megvalósítsuk azt.